Talpas parasztházak szabad újraértelmezése ez a hófehér fémburkolatba zárt ház.
Építészfórum | 2021.03.18. | Móré Levente
Bár az értékítélet mindig a későbbi korok feladata, számos alkalommal jósolható meg egy-egy épület későbbi pozitív megítélése, e hagyományos tető- és tömegképzésű, házcsoportnak tetsző épület pedig – amely a népi építészet tornácos házainak értékeit emelte a mai elvásásoknak megfelelő, kortárs otthonná – számot tarthat a kortársak, de az utókor figyelmére is. Kiváló példát adhat e ház arról, hogy a magas építészeti minőség nem csak a villaépítészet sajátja, egy költséghatékonyan megvalósított épület is bírhat maradandó érdemekkel.
A népi építészet a mindig szigorú funkcionalizmus és a mértéktartó díszítések egységére épült, e kettősséget pedig a családi ház tervezői egyszerű átvétel helyett a tradicionális formák alapelemeinek feltárásával és felbontásával igyekeztek megragadni. A gyermeki házforma – az egyszerű nyeregtető, a 45°-os tetőhajlásszög, a tető és a ház magasságának egymáshoz viszonyított aranymetszéshez közelítő aránya, vagy az egyszerű felületképzés a családi házakról alkotott primer ismereteink tükröződése.
A hajlított házak arányai helyett a tervezők itt egyenesen azok jellemző méreteinek pontos leképezését vállalták, e gesztussal pedig mindenki számára ismerős, otthonos alapformát sikerült létrehozniuk, amihez nem csupán illeszkedik a PREFA pikkelyszerű fedőlemeze, de homogén burkolatként való használatával díszítőmotívummá, figyelemfelkeltő eszközzé, sőt az épület identitásának meghatározójává tették. A burkolat héjként fordul rá a vasbeton szerkezetre, a tetőt és a falazatot egyaránt fedő korcolt fémlemezek egységbe fogják az ősi, primitív formák által meghatározott házat. A tiszta felületet meg-megtörő nyílászárók szépen tagolják a homlokzatot, míg az oromfalak kortárs átiratának gesztusai, a vasbeton tartó- és tetőszerkezet lezárásában visszaugratott, az oromfal teljes felületét adó nyílászárók, valamint a beugró természetes fa burkolata nagyvonalúvá teszik azt.
Építészfórum | 2021.03.18. | Móré Levente
Bár az értékítélet mindig a későbbi korok feladata, számos alkalommal jósolható meg egy-egy épület későbbi pozitív megítélése, e hagyományos tető- és tömegképzésű, házcsoportnak tetsző épület pedig – amely a népi építészet tornácos házainak értékeit emelte a mai elvásásoknak megfelelő, kortárs otthonná – számot tarthat a kortársak, de az utókor figyelmére is. Kiváló példát adhat e ház arról, hogy a magas építészeti minőség nem csak a villaépítészet sajátja, egy költséghatékonyan megvalósított épület is bírhat maradandó érdemekkel.
A népi építészet a mindig szigorú funkcionalizmus és a mértéktartó díszítések egységére épült, e kettősséget pedig a családi ház tervezői egyszerű átvétel helyett a tradicionális formák alapelemeinek feltárásával és felbontásával igyekeztek megragadni. A gyermeki házforma – az egyszerű nyeregtető, a 45°-os tetőhajlásszög, a tető és a ház magasságának egymáshoz viszonyított aranymetszéshez közelítő aránya, vagy az egyszerű felületképzés a családi házakról alkotott primer ismereteink tükröződése.
A hajlított házak arányai helyett a tervezők itt egyenesen azok jellemző méreteinek pontos leképezését vállalták, e gesztussal pedig mindenki számára ismerős, otthonos alapformát sikerült létrehozniuk, amihez nem csupán illeszkedik a PREFA pikkelyszerű fedőlemeze, de homogén burkolatként való használatával díszítőmotívummá, figyelemfelkeltő eszközzé, sőt az épület identitásának meghatározójává tették. A burkolat héjként fordul rá a vasbeton szerkezetre, a tetőt és a falazatot egyaránt fedő korcolt fémlemezek egységbe fogják az ősi, primitív formák által meghatározott házat. A tiszta felületet meg-megtörő nyílászárók szépen tagolják a homlokzatot, míg az oromfalak kortárs átiratának gesztusai, a vasbeton tartó- és tetőszerkezet lezárásában visszaugratott, az oromfal teljes felületét adó nyílászárók, valamint a beugró természetes fa burkolata nagyvonalúvá teszik azt.